Azt, hogy fölfelé nézek a házak tetejére még este is, és kutyaszarba lépek, de nem bánom, azt, hogy belefejelek a ködnedves fa ágába, és erre gumi lesz az arcom, és önkéntelenül, magam előtt is szabadkozva vágom a hülyébbnél hülyébb pofákat, hogy fel tudom fogni valamiféle félép ésszel, félép szívvel, hogy Majakovszkij és Marx, még akkor is, ha tudom, hogy amúgy már régen Király az, és Újgyőri, hogy bele tudok bambulni kerek szemmel a romos szembeférfi arcába, mert van benne valami gyomorcsavaró és érdemtelenül szép, pedig pont azt mondja nekem, hogy kurvaanyádmegbaszlak, hogy az álszociális álérzékenységemmel egészen az első gyanús mozdulatig őszintén azt tudom hinni, hogy ez nem az ő hibája, ő magyarnak születék, hogy az ő – Apa –  szemével nézek egy, nagyrészt az ő pénzéből vett lakást, ami csupa lehetőség, ugyanakkor rosszul záró nyílászáró, vészterhesen romantikus parketta, csempe és cirmos metlaki, hogy a világ-szép-én-azt-mondommal mindig egyenes arányban nő bennem a kisfiam-szorongás, hogy de mi van, ha mindezt elveszítem, kisfiam, nos, ezeket, meg a megnövekedett rákrizikófaktort biztos, hogy mind-mind apai ágról örököltem, és miatta – a fene vigyen el, Apa -, miatta cipelem ezt helyette, utána, és – a fene vigyen el, Apa – vettem egy lakást, de nem is az, hanem hogy – Apa – szeretném ezt így anblokk nagyon-nagyon megköszönni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s