Van, hogy nincs – A pályaelhagyó házmesterné kipakol

Minden alkalommal tévesen kapcsolom össze a frekventált budai bevásárlóközpont előtt álló puttonyos haszongépjárművön látható csinos fiatal lányok táplálékkiegészítőt népszerűsítő életnagyságú reklámmatricáját azzal az elképzelt életérzéssel, amit sejtek egy-egy ilyen embermatrica mögött. A budai kerületet a pesti oldalon letükröző kerületben egy ilyen matrica láttán csak olyan érzések törnek föl belőlem, amelyek a pesti oldalon feltörő érzések tükröződései.

Munkaidőben történő villamosozásaim, hévezéseim és buszozásaim során gyakran írok jegyzeteket a telefonomba, legyen szó akár érzésekről, akár egy Pesten szabálytalanul közlekedő, ölben már nem szállítható közepes méretű keverék kutya részletes leírásáról, akire meg sem próbál a gazdája szájkosarat feltenni. A trolikat lehetőség szerint kerülöm, akkor is, ha emiatt húsz perccel később tudok csak a helyszínre érni. Hangjegyzeteimet olyan köztereken komfortos készítenem, ahol kevés a járókelő. Félelem a szegecses cipős emberektől. Könyökhajlatnál kikoptatott kutyabundázat. Csokoládébarna nedves orr. Enyhe diszpláziás csípőringatózás felszálláskor. A széles mellkason I am a noughty boy feliratú vastag fényvisszaverőcsíkkal ellátott hám. A Duna másik oldalán egy másik fajtatiszta nősténykutya rózsaszín alaptónusú terepmintás plüssruhát visel. Sejtésem szerint a kistestű, görnyedt állat látványa nemcsak Budán, de Pesten is képes lenne feltűnést kelteni, ám ezt a kutyát történetesen a Tabánnál látom. Ha itt most leszállnék, mernék hangjegyzetet készíteni. A járműkapaszkodón minden évszakban a hideg, kézmeleget nem árasztó helyeket tapogatom ki, és ilyenkor eszembe szokott jutni az az ezzel rokonítható szokásom is, hogy ha idegen illemhelyen Dömötör tartályos lehúzós vécével találkozom, akkor mindig a felső harmadába kapaszkodva húzom le azt. Nyári kánikulában bizony nehéz megkülönböztetnem egymástól a kapaszkodó fémjének kézmelegét az időjárás okozta átforrósodástól. Ezzel a zavarral rokonítható az a zavarom is, amikor a vécélehúzó madzag színe teljes hosszában gyárilag piszkosfehér, és én ezt vagy észreveszem, vagy nem. Ki az isten a megmondhatója, hol kell ilyenkor ezt a szart megfogni és lehúzni.

Csodálatos zenelistát állítottam össze magamnak az elmúlt években, amelyet bizonyos itthoni egyedüllétek alkalmával csak elindítok, és átadom magam a magányos szenvedésnek. A köztes reklámok képesek kizökkenteni a helyzet okozta speciális hidegrázásból, éppen ezért nem is akarom őket leállítani. Hassanak csak. Bizonyos más egyedüllétek alkalmával aztán inkább a mániás szakaszt tapasztalom meg itthon, amikor hasamat behúzva tizenöt évvel fiatalabb, valamint tizenöt kilóval könnyebb vagyok fejben, és ilyenkor tudok olyan megvilágítást teremteni a fürdőszobában, amelynek árnyékában elborít az önmagamba vetett tévhit, tehát hogy most fiatal és boldog vagyok, tehát hogy most önfeledten, tehát hogy most esztétikusan táncolok. Különböző férfiakra és nőkre gondolok ilyenkor. Mindegyikben van mit szeretni és mindegyikre lehet neheztelni valamiért. Kire azért, mert aktuálisan jobbnak, kire azért, mert aktuálisan rosszabbnak találom önmagamnál. Önmagam relatív értékét a fürdőszobai tükörben táncolva nehezen szokom megtalálni, pontosan tudom pedig, hogy mivel nem vagyok kevesebb a többi embernél. Unom tudni. Érezni akarom.

Irodai bugyikba rendezem a különböző napszakokban elintézendő teendőim különböző papírjait, és ilyenkor legalább nem gondolok arra, amire majd este fogok, hogy ugyan jó, hogy véget ért egy munkanap, de még mindig van négy szabad órám, és vajon mivel tereljem el a gondolataim az aktuális életvitelemről az aktuálisan következő esti lefekvésig. Mosogathatok is, sírhatok is, húsz-húsz perc. A főzéssel máris két órát jóváírhatok a napomból, dramatikusabb megfogalmazásaimban: elkótyavetyélhetek az életemből. Illetve futás. Lehet lemenni futni. Jó a lábam. Nem arról van szó, hogy gyötrődöm, ez a kifejezés talán túlzás, mindenesetre másnaponta ritkán kellemes az ébredés. Nehéz jó döntéseket hozni, például hogy melyik munkanapon melyik alkalomhoz illő zoknit válasszam. Sokszor van, hogy nincs is megfelelő alkalom. Azt sem kifejezetten állítom, hogy az ilyen vagy olyan résztevékenységeket szeretem a legjobban, mert az is indokolatlanul leegyszerűsítő túlzás lenne, de kétségtelen, hogy egyes nem fizetett piszlicsáré társasház körüli munkáknak magasabb az élvezeti értéke, mint azt elsőre esetleg gondolnám. Nem szabad elfelejtenem bizonyos résztevékenységek előtt aláíratni az otthon kinyomtatott meghatalmazásokat, rögzíteni az óraállásokat, nem szabad elmulasztanom az online vizitemet, és részt kell vennem azon a bizonyos tárgyaláson is. Ha kérdezik, író vagyok. Nem kérdezi senki.

Tegnapelőtt este azt álmodtam, hogy engem választottak meg köztársasági elnöknek, tegnap este pedig már sokadjára éltem át álmomban apám haldoklását. Most valami mély, tömlőszerű, vérrel teli zárt hosszanti seb volt a hasán végig, amit mindig megvakart, és az egyik ilyen vakarásnál a tömlő kinyílt és mindent összevérzett. Még a falakat is. Soha nem érdekelt más emberek álma.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s