Kipróbálom: blogolok

Véget fog érni velem ez a vérvonal. Én leszek az utolsó Szaniszló, ha Gyuszót esetleg túlélem. Nem lett a fiatal felnőtt éveimben sem rendszerváltás, sem rendszerváltozás, a bonyolult társadalmi-poltikai kérdésekre nem találtam sem egyszerű, sem bonyolult választ. Nem látom át a rendszert, és foglya vagyok a saját, gondosan növesztett buborékom sztereotípiáinak. Megbocsátó vagyok magammal, mert az ember – így én is – ilyen: kognitívan disszonáns sárkányfog-vetemény. Nem igaz, hogy minden nemzet olyan vezetőt választ magának, amilyet megérdemel. Ne vegyünk már minden jól hangzó, politikaihelyzet- és egyéniélethelyzet-függő irodalmi és/vagy történelmi lózungot készpénznek egy elkeseredett történelmi pillanatunkban. Nyugodtan süllyedek bármilyen szint felett bármilyen szint alá. Nem vagyok se kompország, és ne mondjam már minden számomra vesztes választáson, hogy nekünk Mohács kell. Képes vagyok megbarátkozni az egyéni és a kollektív Stockholm-szindrómáimmal, aktuális földrajzi helyzetemtől függetlenül is. A szerelmet így nem sikerült sem ki-, sem megismernem, mert minden adódó ki- és megismerés-vélelemmel együtt csak az önmagamba és a józan ítélőképességembe vetett hitem ingott meg egyre jobban. Gyűlölöm a hazugságot, valamiért mégis rengeteget hazudtak nekem. 45 éves vagyok, gyermektelen, egyedüálló, egzisztenciális és önismereti válságban himbálózó, anyagcserezavarokkal együtt élő nő. Minden első esküvő, amin eddigi életemben részt vettem barátként, rokonként, ismerősként, válással végződött. Némelyik második is. Harmadikból még van olyan, ami tart. Mindegyik esküvőn azon aggódtam, hogy hogyan nézek ki, és mások mit fognak gondolni rólam. Tulajdonképpen egész eddigi, nem esküvőkön eltöltött életemben is ezen aggódtam, miközben folyamatosan tagadtam ezt magam és a világ előtt is. Kaptam bókokat, szerelmes szavakat, amelyek az adott időpillanatban akár igazak is lehettek volna, de az adott időpillanat sajátossága, hogy idővel elmúlik, az igazságé pedig, hogy nagyjából szintén. Kutyám tölti ki azt az érzelmi űrt, amelyben időnként vergődni vélek, ugyanakkor nagyon sokat nevetek, őszintén, szívből, igazán. Anyámat, bátyámat szeretem, ahogyan ember – én – anyját, bátyját szeretni képes. Barátaim száma stabil, exponenciálisan minimális mértékben nő. A társkereső alkalmazások számomra diszkomfortosak, így egyelőre nem látom járható és spontán módját a párkapcsolati ismerkedésnek. Jól kell, hogy érezzem magam egyedül. Jól érzem magam egyedül. Az élet értelme és időnkénti csodálatos értelmetlensége véleményem szerint ésszel fel nem fogható. Hajlok rá, hogy az értelem nem minden helyzetben a megfelelő koordináta. Eme hajlás közben aktuális érzelmem kissé meghúzódik, gyakran sírásban csúcsosod. Háborúban vagy békében, párkapcsolatban vagy egyedül, egészségben vagy betegségben, előbb vagy utóbb, de meg fogok halni. Félek tőle és kicsit kíváncsi is vagyok erre az emberi tapasztalatra. A halál át nem ruházható, az élet meg nem úszható. Élem.

2 thoughts on “Kipróbálom: blogolok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s