Érezz Avast

Megfordult a fejemben az is az elmúlt hat-nyolc (tíz?) hónapban, amióta nem írok, hogy talán nem is írni tudok, hanem érezni. Nem író, hanem jó érező vagyok.

Olyanokat tudok érezni két nap leforgása alatt, hogy még én is beleszédülök. Tíz hónap alatt már három regénnyi érezésen vagyok túl. Bennem van még egy pár, érzem. Kemény meló, de én leérzem. Mindenkit leérzek fejben.

Tegnap a Nagyavason jártunk érezni. Gyuszó előtte a fülembe ültette a bogarat, hogy az oké, hogy megnézzük az avasi pincesort, de lehetőleg ne a gázos környékre menjünk. A Kisavas még belefér, de a Nagyavas az már nem. Kiborultam, hogy a cigányok szegénységétől mégis miért kell rettegni, mi az, hogy gázos környék, meg hát mégis, mi az, hogy cigány, pláne hogy gázos cigány, mi fenét tudhat ő ezekről a dolgokról, aztán amikor a bozótosban kissé letértünk a sétálóútról, és egyre közelebbről ugattak az egyre harcibb kutyák, azért már dobogott nekem is a szívem rendesen. Toltam magam előtt a Cserkeszt. Mégis mi az anyámat tudok én bármilyen gázos környékről, gondoltam magamban önreflexíve (ez is a jót-érezés-csomag része, haha), de a szívem akkor sem szűnt meg erőst dobogni, hogy tudtam, félelmeim teljesen irreálisak. Tud-e a félelem nem píszí lenni, jutott eszembe számtalan, meg még ilyenebb is, de aztán nem gondoltam tovább. A válasz amúgy: tud. A legtöbb félelem és düh nem píszí, csak mondom. (Én mondom, az érezőművész, csak mondom.) Azért induljunk haza még világosban, mondtam Cserkesznek a délutáni hőségben izzadva felfelé a lejtőn, ő meg letört egy nagyobb ágat egy beomlott pince előtt, hogy majd azzal ijeszti el a kutyákat. Igazából mindketten feleslegesen túlgondoltuk ezt. Ilyenkor a „felesleges” szó persze azt hivatott jelezni, hogy végül nem történt semmi rossz.

Ha történt volna, félelmünk megalapozott lett volna.

Hülye szavak.

Séta közben tehát nem átalltunk a legkülönbféléket érezni: együtt és külön is, mikor hogyan jött ki a lépés. Hű és há, meg baaaaaz, mondtuk egymásnak felváltva a teljesen valószerűtlenül kicsi és valószínűtlenül tökéletes, de durván elhagyott kicsi pinceépületek előtt. Nézd, állj ide, innen nézd, oda nézz, ez skandináv, ez olasz, nem, inkább franciás, bazmeg, ez a vidéki anglia, azt nézd, navigáltuk egymást finoman és szerelmetesen két veszekedés között deréktájon két kézzel, amelyek közül (veszekedés) a második másnap, azaz ma történt (történik), és bár még mindig össze vagyunk szomorodva, úgy igazán egyiken sem tudjuk, mi történt ma a panelsor és a Lidl között félúton, éppen az Aldi előtt járva, hogy én megint sírva kiborultam. Valószínűleg mindegy is. Ez a valami valószínűleg tegnap sem és ma sem történt, hanem épp történik, és ez a történés nem más, mint az, hogy én ilyen vagyok, ő meg olyan. Ennek számottevően nagy közös halmaza számottevően nagy eltérő halmazzal küzd szüntelen. Szóval két egónak lenni egy helyen egy időben lenni nagy meló. Négy év után is az. Ráadásul ma két lökött kutyát sétáltattunk, értem?! Két kutyát. Ő meg én. A mindig általában soha nem mérhető években.

Szóval a pincesoron látottakat nemigen lehet leírni, az érzéseket is csak hovatovább és nohiszen, azaz: többé-kevésbé. És a hangsúly itt inkább a kevésbé-n van. Ha nem itt lenne ez az egész csodahegy, és nem így, akkor akármi más is lehetne. Szentendre. Világörökségrész. Gazdag európai üdülőhegyecske! Csúnya falábú házmesterkislány!

Ha ezt az én drágám, Galuska Galagonya megérhette volna.

De nem érte meg, Dadus.

Ésatöbbi.

Hazamentünk, boldogan aludtunk, amíg fel nem keltünk, és ma már megint éreztem valamit, aminek nem tudom, mi köze van pontosan ahhoz, amit most érzek, de azt pontosan érzem, hogy félkézzel leérzek bárkit bármilyen nehezített pályán. Itthon is. Talán egyszer írok majd egy érezésregényt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s