Na, hát

Háttal nem kezdünk mondatot.

Háttal nem mondatot kezdünk. De akkor mit kezdünk veled, te hát? Illetve én hátam. Én igen nagy hátam. Mi kezdjek veled? Meg lehet téged szólítani? Van ennek valami hagyománya? Írnak az emberek levelet a hátukhoz? A bármijükhöz?

Rákerestem. Nem. A világirodalom gyakorlatilag háttalan.

Nincs egy óda a háthoz, a híres emberek híres hátairól semmi, egy hát sem csinált még nyarat, háttal nem lehet Dunát rekeszteni, hátból nem lesz sem szalonna, sem cserebogár. Hátulról nem szagolunk ibolyát. Ha hátba vágják az embert, nem tartja oda a másik hátát, mert nincs neki. Egy hát mind felett. Még viccnek is rossz.

Hátnak lenni egy frazeológiai zsákutca. Ki itt hát vagy, hagyj fel minden reménnyel.

A hát az hát. Van. Ennyi.

Vagy, te hát. Ez biztos. Én írok levelet neked.

Úgy hiszek benned, mint más a saját védőszentjében: bár sosem látlak, de érezlek mindig. Belőled nőttem én: te fatörzs, az én két kezem-lábam meg két-két gyönge ág (de erről majd máskor, más levélben).

Baj az persze van veled egy csomó. Görbülsz, ferdülsz, reccsensz, fájsz, feszítesz, beállsz, sajogsz, merev vagy, vagy éppenséggel nem bírsz a helyeden megmaradni. Már akkor sem bírtál, amikor még csak öt éves voltam. Kellett neked a gyógytorna meg a gyógyúszás. Egy passzív agresszív dög voltál, ápolni kellett téged, nyújtani meg tutujgatni, állandóan magadra emlékeztettél. Aztán cserébe jól hátba támadtál: a heti két gyógyfoglalkozás ellenére az egyik lábam rövidebb lett, mint a másik. Kérdőjellé tettél. Lapockától farokcsontig fájtál. S a testet, hol boka süllyed el, lúdtalp veszi körűl: valahogyan a járásomba is belerondítottál. Nem hibáztatlak persze, tudom, mindenkinek kell egy erős támasz, és neked ez nem adatott meg sosem. Az általános iskolai széktámlák pozdorjája egy vicc, és a roggyant egyetemi előadókban sem fértél soha a bőrödbe. Rajtad aztán nem lehet fát vágni. Nem bírod. Ha végig kellett állni egy évnyitót, évzárót, később pedig céges megemlékezést vagy belsőudvari lakógyűlést, úgy tudtál fájni, ahogyan csak egy hát tud. Fájásod nem édes, hadd ne fájjon, nem hagyom!

Háttal nem kezdünk mondatot.

Nyitott hátgerinccel életet is csak bajosan. Ha gyerekkoromban hallottam ezt a szót, hogy hát – és hát családunk fiziológiáját tekintve elég korán és gyakran elkezdtem ezt a szót hallani –, leginkább a bátyám jutott rólad eszembe. Ő biztos nem írna hozzád dicshimnuszt. Velem ellentétben őt nem tanítottad meg járni, a fájásra viszont nagyon. Ember olyan profin nem tűr fájdalmat, mint ő. Nem szép tőled. Fájásban miattad jók vagyunk – és akkor anyai nagymamámat meg apámat hagyjuk is. Gyakorlatilag belédhaltak.

Háttal nem kezdünk mondatot.

Szép vagy. Tartasz, és ez elvitathatatlan érdemed. Egy férfi nagyon szeret téged (persze elfogult), sokszor néz téged csak úgy, amikor én azt nem látom, de az ő nézése édes, hagyom. Te, te hát, én hátam, én igen nagy hátam: kérlek szépen, még tarts ki egy darabig. Hülyén néznék ki nélküled, és minden fájdalmad, görbületed ellenére: kellesz. Ne hagyj cserben.

(Megjelent az Elle Magazin 2017. májusi lapszámában)

Advertisements

One thought on “Na, hát

  1. Nagggyon mellbe, akarom mondani hátba találtál. Hol lehet ezt tetszikelni?

    2017. április 20. 16:37 combfiksz írta, :

    > zetorleila posted: “Háttal nem kezdünk mondatot. Háttal nem mondatot > kezdünk. De akkor mit kezdünk veled, te hát? Illetve én hátam. Én igen nagy > hátam. Mi kezdjek veled? Meg lehet téged szólítani? Van ennek valami > hagyománya? Írnak az emberek levelet a hátukhoz? A bármilyük” >

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s