Gyűlölet mindig is volt, és mit ad isten,  valahogyan mindig máshol, mint ahol éppen mi vagyunk. Ha ott van a gyűlölet – még ha csak fikarcnyi, szőrmenti, apróka is -, ahol mi vagyunk, urambocsá pontosan bennünk, akkor az talán nem is gyűlölet, hanem csak valami helyénvaló, érthető kognitív disszonanciácska. Hát hiszen mi is emberből valahol, a szar melót is el kell valakinek, hát lopom én a pénzt, és nekem semmi bajom a bajotokkal, amíg, meg persze érteména, csak nemszeretema, és miért nem a négy fal között, ésatöbbi.

Van egy szomszédasszonyom. Kedves nő, velem legalábbis kedves, ismeretségünk felületességéhez arányosan mérten én is kifejezetten kedvelem őt. A múltkor mesélt a büdös tahó cigány vejéről, és mesélt arról, mennyire csodálatosan szép és okos az a gyerek, akinek az apja történetesen ez a büdös tahó cigány gazember. Mesélt arról is, hogy ugyan mesélik, hogy x – itt egy zenész neve következik, hibásan kiejtve, többször is – buzi, és ő nem bírja a buzikat, de őt ez most kivételesen hidegen hagyja (sic), mert amikor x zenél, az a szférák egészen konkrét zenéje, és ő még életében orgonaszón így nem zokogott, mint ezen a templomi koncerten. Aztán kaptam tőle egy műanyag angyalkát ajándékba, aminek a kardigánját ő maga horgolta. Basszus, meghatott.
Valaki a kerületem másik végében a nem is olyan olcsó bécsi virslit megvette, feldarabolta, apró tűszögeket szurkált bele sok odafigyeléssel, felszállt a trolira, és kivitte a Városligetbe, hogy kiszórja a bokrok alá, majd a patikában a máltai szeretetszolgálatnak kirakott átlátszó plasztikdobozba alig észrevehetően egy kétezrest gyömöszölt.
A másodikon a segélyeken tengődő, a hiányos táplálkozás jeleit jól láthatóan magán viselő migráncssimogatózó asszony már megint befogadott ideiglenesen egy kutyát, akit két hete egy kertben hagytak kikötve, és a kutya menni se bír. Szerintem meg fogja tartani.

Nincs az az élet, ami többet befogadni képes, mint amennyit emberileg lehetséges. Az “emberileg” rész persze mindig kérdéses és relatív, tudom. Hencidától Boncidáig, gyöngyvirágtól lombhullásig, empátiától iskolázottságig, egyéni traumáktól közösségi gyűlölhetnékekig mindig minden “emberileg” per definitionem változó.

De lehetne most az, hogy akkor tényleg mindenkinek boldog karácsonya legyen? Tudom. Nem.

De akkor mi a konklúzió? Tudom. Nincs.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s