Elmúlni csuklógyakorlat

“Cucu, semmi baj nincsen, mondja nagymama a kutyának, majd nagymama váratlanul felbukik a küszöbben, és szilánkosra töri az arccsontját.”

Volt egy vállalásom (leginkább magam felé) az év egy egészen konkrét naptári napján valamikor nyár elején, hogy én bizony írok majd naponta egy oldalt, és egy év múlva, egy egy évvel későbbi egészen konkrét naptári napon abból biztosan lesz valami. Az elején gördült, görbült, kanyarodott, ment eléggé, nem panaszkodom. Leila, Leli, megcsinálod, mit neked élet, mit neked minekélni, önhazugság, világkomplexus satöbbi. Családregény. És nincs család, és nincs regény, de megy! Megy. Olyan nincs, hogy nincs sehogy.

Egy ideig ment. Oszt feszt nem. De, de mégis van olyan, hogy nincs sehogy.

Bedugultam. Mondanám, hogy tele vagyok történettel, de nem vagyok. Pár oldal után kiderült, hogy állóképekkel vagyok tele. Az egész életem, minden visszapörgetett fantáziám meg nosztalgikus önigazolásom csupa kimerevített állókép. Nincs történet. Nem merem, nem bírom (fosok) tovább írni.

Ülünk a nagy magyar író – állókép – tömörfa ebédlőasztalánál, a szemembe néz. Neje, barátnőm (satöbbi, a legtöbb mindig a satöbbi), Zsuzsi közben levest mer, aztán másodikat, az író pedig néz. A leves isteni. A második is, mint mindig. Judit, maga meg fog kukulni. Maga regényt akar írni. Egészt, műfajit, monamí. Ne tegye. Féltem, hogy maga elmúlik csuklógyakorlat lenni. És bazmeg (elnézést) megint igaza van.

Nem teszek semmit.

A kritikusoknak: a blog nem minőség, és nem műfaj. Felület, az isten áldjon meg titeket! Ha szar, akkor szar, és nem azért, mert blog! Ha novella, akkor novella, és nem azért, mert jó! (Indulatim elszálltanak. Vicceltem.)

Más. (Nem, nem is más. Bénít.) Van egy nő. Gyűlöl. Azt hiszi, gyűlöl. Gyűlölni is állókép. Nekem perdefiníciónem – lovasnemzet vagyunk, fonetikus, magyarból értő – fáj. Majd túl leszünk rajta. Erre van az élet. Mire másra, ha nem erre. Legyünk túl rajta! Rajta!

[Pedig azt is mondta a nagy magyar író az élet tömörfa ebédőasztalánál, hogy ne arra koncentráljak, hogy ne úgy írjak, mint a. (Itt egy boglya fehér férfinév következik.) De nehéz. Élni is tök nehéz. Tök. Ez a szó is egy micsodaság lenne regényben.]

Halottnak a csók. Nekem speciel a Schulz G.

Advertisements

2 thoughts on “Elmúlni csuklógyakorlat

  1. Semmiféle konkrét tárgyi tudás nem zavar meg a képzelgésben, ezért úgy képzelem, hogy az írás akkor mehet igazán, ha az ember tulajdonképpen nem is akar írni. Nincs ráfeszülve, nem koncentrál, nincs kitűzve teljesítménybérezés. Furcsa volt látni régen, Debrecenben, egy író-olvasó rangadón Garaczit, aki akkor már bőven elmúlt negyven, talán negyvenöt, de még mindig azzal küzdött, hogy ki mindenki mást véltek fölfedezni benne, meg hogy van-e saját stílusa. Egyrészt van, másrészt ha jó, és pedig jó, akkor az miért ne lehetne elég?

    Te, a könyvedet lehet még kapni valahol? A bemutató napján már nem volt az Írók boltjában egy darab se, így jobb híján vettem vagy négyezer oldalnyi Murakamit, az meg egész jól elfoglalt idáig.

    (Kicsit úgy érzem magam amikor ide kommentelek, mintha a Nemzeti Galériában kapargatnám a vásznakról a festéket.)

  2. Nem vagyok (sem hivatásos, sem amatőr) kommentelő.
    Most is (miközben ráfolyatom a betűket a hozzászólás felületre) azon gondolkodom, hogy a végén megnyomjam-e az enter gombot, szabadjára engedve a mondandóm…
    Ami igen rövid.
    Ennyi: együttérzek veled (ha szabad tegezésre venni a szót)!
    Az állóképek animálása, tudom, nagyon nem egyszerű.(Néha én is próbálkozom ilyesmivel, de aztán marad állva.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s