Kinyílott a szívhang. Megírom.

Leli éjjel átmászott hozzám az ablakon.
Belenyúlt az erős nőkezeivel a nagy rakás száradt galambszarba, felhúzta magát erőből, és egy távolról akár bazmegnek is tűnhető szisszenés kíséretében lendületből beugrott a fürdőszobámba. Még nyáron csapta be a huzat a dupla ablakom kinti részét, kiesett az ablaküveg, és azóta partiztak a galambok a két keret között, de ez sem Lelit, sem engem nem izgatott különösebben. Galambszar, hát istenem, ez az élet rendje, kicsit szúr, ha szárad, gondolta Leli, meg egy kicsit én is, hát beletenyerelünk néha, maximum káromkodunk. Nekik is el kell valahova végezni. Mi ez ahhoz képest, hogy az emberek gyerekeinek enni kell adni, iskolát kell fizetni, meg egyáltalán: életben kell maradni itt, pont itt, ebben a lángoktól ölelt kis Tubicáné-országban, és már nemcsak úgy adabszurdum önmagukért?
Leli legutóbb amúgy két hete mászott át hozzám. Akkor csacsogott, fogadkozott, kapkodott össze-vissza, szidott bizonyos nőket és éljenzett bizonyos férfiakat, aztán fordítva, aztán vicsorgó mosollyal győzködött, hogy az élete szép, hogy minden remek, és neki már nem lehet meglepetést okozni, őt igenis nem kell senkinek karbantartani, ő lerendez mindent kvázi egyedül, ő elébe megy mindennek, ezt neki a relativitáselméletnek (itt rendszerint egy durva középsőujj-felmutatás következett az ég felé), neki ezentúl minden dolog a világon maximum egyszeregy lesz.
Aha.
Egyszeregy.
Irtó meggyőző tud ilyenkor lenni. Feszül a széles csípőjén a pöttyös márkaharisnya, szétrakja benne a lábát, mint valami közönséges vidéki dzsörzémaca, és úgy gesztikulál, hogy őt már nem érdekli semmi, de semmi, de semmi.
Aha.
Semmi.
Most meg nem is győzködött, csak mélyen a szemembe nézett.
És nézett.
És még mindig csak nézett.
Aztán annyit lehelt bele az arcomba szemérmesen, zárt polgári lábakkal, hogy: zsúrpubi. 
Valahogy jelezni kéne neki, hogy én két hete még nem terveztem ilyeneket érezni egy ilyen szó hallatán. Valahogy jelezni kéne neki, hogy maradjon kicsit többet csöndben a Leli. Hogy hagyja magát csak úgy vanni. Mindkettőnknek jót tesz.

Reklámok

4 thoughts on “Kinyílott a szívhang. Megírom.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s