Az oltási könyve szerint ma 2 éves

Minden barátomtól elnézést kérek.
A munkámat nem végzem megfelelően.
Rendszertelenül alszom.
A cukrom sokszor rossz, a hajam száll. Előfordul, hogy nincs időm reggel arcot rajzolni magamnak.
Az órákat rendszerint a sétáltatás viszonylatában mérem, az elmúlt négy hónapom kis (nagy) megszakításokkal a Ligetben telt.
Vízlepergető lettem és puritánul praktikus, kedvenc viseletem a gumicsizma.
Ügyelek rá, hogy ne látsszon, hogy tetszeni akarok.
Naponta használom a “behívás” szót. Már nem idegesít annyira, mint az elején.
Néha még, amikor enyhül az idő, nem felejtem el a vállamat kitenni, de amúgy inkább a pamut kapucni jellemző.
Megszerettem a sört. A fröccs alkalmi ital lett.
Nem találom a 2013-as határidőnaplómat, mert nem tudom, mit kell keresnem. Nem emlékszem rá, hogy néz ki.
Hét hónapja nem volt levágva a hajam, fodrásznál kb. másfél éve voltam.
A bal combtövemnél valami ideg becsípődött, és nem tudom rendesen széttenni a lábam.
Elfogult vagyok egy sokszor szemtelen és félrenevelt szukával.
Buta kutyás videókat és fekete keretes, pixeles, de nagyon állatbarát demagógiákat lájkolok gondolatban mindenhol.
Fogalmam sincs, hogy van-e a demagógiának többesszáma.
A kutyának állandóan parfümillata van tőlem. A körmöm alatt állandóan jutifali(!) törmelék van.
Azt álmodtam, hogy egy Tankcsapda klipben én vagyok a dögös csaj.
Az egész Magyarország-jobban-teljesít-mizériából a kutyás és a hajléktalanos hírek zaklatnak fel a legjobban.
Szerintem kicsit öregszem már, de szerintem szebb lettem.
A múltkor egy fiú bele akart puszilni a jobb arcgödrömbe.
Utálok kezet mosni és naponta vágom a körmöm.

Reklámok

3 thoughts on “Az oltási könyve szerint ma 2 éves

  1. Jéééé, Hozzád mióta lehet kommentelni?! Évek óta olvaslak, kijelenthetem, hogy egyik legnagyobb fun-od vagyok, folyton szavazgatok, hogy Te légy az aktuális év legjobb bloggere, de végig abban a hitben éltem, hogy Neked nem lehet írni!
    Most le is blokkoltam ettől az észrevételtől, így nem is tudok érdemben kommentelni, mert még ocsúdom! Örömködök egy darabig.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s