Rossz

Nem nagyon látta át, mi van. Pedig valami jóságfélét is érzett, még ha sunyit és manipulatívat is.
Mosolygott a szomszédra, naponta egyszer legalábbis biztosan, amikor beengedte a konyhájába. Akkor is, ha épp vendég volt nála. A szomszéd így megnézhette a galambok ellen felszerelt drótot a konyhaablakából felfelé srévizavé, és így valami szájszegletmosolyos bosszúságot érezhetett, hogy lám, jöhet ellenőrizni holnap is, még mindig nem csinálták meg.
A szomszéd a közös képviselőt képviselte, a ház közös érdekeit képviselte, képviselt az mindent, amit csak bírt, így beleértve tehát az ő jogait is.
Ez éltette.
A szomszéd nagyon szerette volna, hogy a galambok ne jöjjenek le a lakók szintjére, ne tulajdonítsák ki a tollaikkal meg a szaraikkal a téglalyukakat, lehessen már a lihthófra is végre ablakot nyitni, a franc abba a sok bűzös lélegző galambtestbe meg nyúlós pergős galambszarba, már meg ne haragudjon.
Ő aztán meg nem haragudott.
Konstatálta naponta egyszer, hogy a háló még mindig lukas, az ígéretek ellenére a munkások még mindig nem szüntették meg a lukakat, amin át a galambok így vígan közlekedtek az ablakok és a háztető között. Jóságfélén, sunyin, manipulatívan konstatálta. Ezeknek a munkásoknak a hanyagsága neki dolgozott. Legalább van viszony közte meg a szomszéd között, lehet a jóságos türelmével a másikat zavarba hozni, rácáfolni arra a sok vélt vagy valós rágalomra, amit a felújítás miatt kapott. Hogy a gép hangos volt, hogy az ő  munkásai nem rendeltetésszerűen használták a liftet, hogy próbára tették a többi lakó türelmét és testi épségét, a modorukról meg tisztátalanságukról – a kurva anyjáért rinyál a néni, mondtam, hogy nem fogjuk elrontani a liftet – meg már nem is volt beszélve.
Végül is szereti a galambokat.
Szereti ő a szomszédját is.
Neki is van szaga, sőt, üríteni is szokott.
Ezt mind sugallta ez a szomszédi jósága. Majd megcsinálják, nyugodjon meg.
Persze mint minden jóságában, volt ebben is valami rossz. A rácáfolás, a hanyag nagyvonalúság és a kiszolgáltatottság utáni türelmes zavar.
Hogy talán mégsem rossz ő.
Viszont de, az.
Rossz volt, a munkahelyén is, a szabadsága alatt is, és azon a kettő közti vékony, de megszüntethetetlen mezsgyén is. Mint a peckesen szaró galambok a téglafal tetején. A munkahelyén szabadságosdit, otthon meg munkahelyesdit játszott, végig önsajnálattal.  Úgy érezte a rosszaságát, ahogyan csak bírta. Nagyon akarta érezni. Hát csak összehozta.
Megint jött a szomszéd.
Kedvére sajnálhatta magát mindkettő.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s