35

Többször érzem nagyon jól magam, mint rosszul. A bőrömben jó lenni, még akkor is, ha a metrón vagy a villamoson néha beleképzelem magam abba, milyen lenne annak a nőnek a férje mellett felébredni, vagy azt a kókadt kisgyereket a magaménak tudni. Soha senkivel nem cserélnék. Mindig úgy gondoltam, hogy szeretnék gyereket. Most is azt gondolom talán, de nem rémiszt meg a gondolat, ha sosem lesz. Akkora lakásban fogok nemsokára egyedül lakni, aminek az alapterülete másfélszer akkora, mint a háromgyerekes barátnőméké. A bátyámra sokszor úgy tekintek, mintha az öcsém lenne, holott 40 éves. Soha senkit nem csaltam még meg, de el tudom fogadni, hogy van az a helyzet, amikor megcsalok és megcsalnak. Bár fontosak a testi dolgok, tartós kapcsolaton kívül eddig nem nagyon volt részem benne. Vágyom a testi dolgokra, de nem akarok csókolózás nélkül félig idegen, esetleg haveri hónaljak szorításából felébredni reggelente. Akkor is tud nagyon jó lenni sajnos, ha velem csalnak meg valakit éppen, de természetesen nincs a kettő közt ok-okozati összefüggés. Van időm esténként a barátaimmal találkozni mindenféle nyilvános helyeken munka után, és néha úgy érzem, hogy túl kevés időt töltök a – Gyuszó, Anya, kutya – családommal. Amikor itthon vagyok a – Gyuszó, Anya, kutya – családommal, annyi időt töltök velük, amennyit már sose tudnék akkor, ha saját – férj, gyerek – családom lenne. A kutyához úgy szoktam beszélni kutyasétáltatáskor, ahogyan más – mi a baj, ne légy beszari, azt mondtam, hogy oda ne menj, buta kutya, igen, esik a hó – a gyerekeivel szokott. Van pár ősz hajszálam, amit bizonyos világításban bizonyos szögből észre lehet venni, de a három hónapja megvásárolt tartós hajszínezőt valahogy eddig még sose volt kedvem felkenni. Határozott öltözködési stílusom van, amit szeretek, és ami a barátaimnak tetszik, de már el szoktam gondolkodni azon, hogy ez vajon a korosztályomnak megfelelő szín, fazon, hosszúság-e. A korosztályom nagy része igen lestrapáltnak tűnik, ezért én folyamatosan ez ellen küzdök. A húsz éve tartó anyagcsere-rendellenességem miatt elvileg fokozottan figyelek az ereimre és a szememre, de iszonyú mennyiségű édességet meg tudok enni bármikor. A lábszáramon és a bokámon néhol kicsit átütnek az erek, de nem jobban, mint 15 éves koromban. A fenekem és a térdem nem olyan feszes, mint amilyennek szeretném, de nem laposabb és fesztelenebb, mint 15 éves koromban. Már használok hialuronsavas szemkörnyékápolót, holott nem nagyon hiszek benne. Magyar gyártmányút veszek, ami harmadannyiba kerül, mint a külföldiek. Smink nélkül már nem szívesen megyek ki az utcára, rúzst viszont sosem használok. Néha leragadok a tévé előtt az ifjúsági sorozatoknál, és cikizem azokat a kortársaimat, akik néha leragadnak a tévé előtt az ifjúsági sorozatoknál. Nagyon szeretek főzni, de nem tudok indokolatlanul sok időt a konyhában tölteni. Van férfi, aki tetszik, de már nem teszek meg bármit, hogy az enyé(i)m legyen(ek). Ha az enyém(ek) lenné(nek), visítósan boldog tudnék lenni. Nem értem, hogyan lehetne bárki is valakié, hogy mit jelent ez a szóösszetétel. Sosem visongatok. Esténként már néha bedagad a bokám, és van az a reggeli arcom, amire azt tudom mondani, de jó, hogy ezt most senki nem látja. Fogok örülni annak, ha lesz ember, aki majd azt mondja egyszer, hogy de jó, hogy látom a reggeli arcodat, de nem ejt kétségbe a gondolat, ha nem. A füleim és az orrom egy egész picikét már nagyobbak, mint 15 éves koromban. A szemem nagy és gülü még mindig, azt szeretem, a felső szemhéjam pedig néha petyhüdt. Néha túl sok a szabadidőm, néha pedig túl kevés. Ha 15 éves koromban láttam volna azt, ahogyan most élek, megijedtem volna. Örülök minden gyereknek és unokának, a válások elkeserítenek. Nem szeretnék ennél boldogabb lenni, de ha az lennék, biztosan még boldogabbá tenne.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s