Z. Szanyi Leliannát legjobb tudása szerint ma tollba mondatták. Esett az eső, esett rá a hóra értelmetlenül, kioltva egyik a másikát, Lelinek eközben pedig fájt az élet. Sajnálta eléggé önmagát, sajnálták mások, sajnált ő is másokat, rajongtak érte, amit nem bírt, rajongott ő is, amit még kevésbé bírt, és mindezek tetejébe még tollba is mondtak neki. A lényeget meg sem lehetett fogalmazni ekkor. Az most is, mint mindig, két fénymásolóba szorult jelentéktelen papír között, egy kényelmetlenül félrecsúszott bugyiban, egy, esetleg két elrontott kéz-, ill. szájmozdulatban (koponya CT-ben, ájulásban, életminőség-romlásban, kultúrpolitikában, érintésvédelmi fennakadásban, nagymamában, unokában, félrement levélben, félrement szeretetben, betalált gyűlöletben, válásban, kishitben, nagybecsben, családon belüli erőszakban stb.) rejlett, ha ugyan rejlett valamiben. És ha ugyan lényeg. Írta Leli csillogó önérzettel, két behajlított középső ujjal tehát, írta, hogy megállapodásunk értelmében, tiszteletteljes felvetésül, feltéve, de nem megengedve, nagyrabecsülésünk jeléül, ott ült a Fejhanga mellett, gépelte, mit gépelte, püfölte be a begépelni, mit begépelni, bepüfölni valót, a veretes szavakat többesszám elsőben, járt az ujja gyorsan, ahogyan szokott, és egyszeriben megvilágosodott. Hát Lelinek akárhogyan szabad lenni! Hát Leli hadd szabadjon lenni lenni! Leli lehet bármi! Háthiszen Leli szabad! Innentől kezdve Leli olyan vígan és szabadon írt tollba, olyan vígan és szabadon vitte le a céges szemetet a céges kukába, olyan vígan mert sértődött lenni befelé bátran, feltéve, de nem megengedve, valamint olyan vígan bátorkodva törölte ki a szívéből neki akkor nem annyira kedveseket, ahogyan csak egy szabad ember teheti. Leli fel volt szabadítva, Lelit felszabadították. Nem. Leli felszabadította önmagát. Leli egyszerre lett.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s