Esténként, amikor kinyitom az ablakom, az rituálé. Nézek ki olyankor, kicsit ki csak úgy, kicsit ki a világra. Egy középkorú hajléktalan nőnek állandó fekhelye lett a szemben lévő kozmetikus bejárata, így, ilyen magyartalanul. Őt lehet minden este nézni, ahogyan alszik, van. Reggel, hat húszkor, amikor én kelek, már nincs sehol, aztán este megint van, itt létezik az ablakom alatt, szemben. Az előbb egy kigyúrt, fukszos nagydarab fiatalember kicsit megrázta, és én már épp készültem, hogy kikiabálok és lemegyek, hogy hagyja békén, ahogyan egyébként mostanában mindig készenléti állapotban vagyok akkor, amikor elmegy mellette valaki, és nagyon megnézi őt, ahogyan alszik. De bicsaklanak most nagyon meg a mondatok. Szóval a fukszos egy marék pénzt adott neki, és kicsit meg is simogatta. Abban az ablak alatti érzésemben most benne volt eléggé minden, amiben vagyok, vagy inkább vanni vélődök. Nem is a hajléktalan miatt, az összes többi miatt. Eladtam a lakásom. Még nem vettem másikat. Ja, de nem az, hogy hajléktalan, dehogyis, annak ehhez semmi köze, inkább az összes többi miatt. Bicsaklik meg most minden mondat sorban. Csak meg ne sértődjek, mint Ács Mari.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s