(Ez még tegnap volt, wifi viszont most van.)

Egy dallam szól csak a fejemben hajnali négy óta. Az a dallam, amivel most a viasaton a szerelmes filmeket reklámozzák. A meki vécéjében az aktuális német sláger elfeledtethette volna, de nem, mert ez olyan, hogy mindent felülír. Kint ülnek emberek, azért ülnek úgy, hogy nézzem őket így. Azzal a felhajtott galléros francia fiúval el tudnám képzelni, ha én nem én lennék, és ha neki nem lenne felhajtva a gallérja. Ó, ha a fiúk tudnák, hogy ilyeneken is múlik.

Most veszem elő életemben először nyilvános helyen a laptopot. Vasárnap van, és bár én azt hittem, az ilyet a reptereken nem lehet megérezni, de mégiscsak meg lehet. Több a tompa fény, a zárt üzlet. A járólap csak takarékon csillog, olyan sokszor nem kocsiznak végig rajta a nagy szőrkörkefével, mint más napokon. Valaki megnéz oldalról, érzem, hogy nem tetszik neki a fenekem. Tudom, hogy ilyeneken is múlik. Free wifi nincs.

Még Pesten úgy beszakítottam függőlegesen a körmöm a táska cipzárjával, hogy azóta csak az foglalkoztat. Simigatom, mintha attól visszaforrhatna, a hajamba is csak óvatosan túrok, akad. Egy ponton amúgy is szétválik a frufrum, nem bírom. Itt a müncheni Müllerben veszek egy kis manikűrkészletet, kijövök, leülök a kuka mellé, és azonnal levágom, megreszelem. Valódi bőr, ott lifeg rajta egy aránytalanul nagy bőrikon alakú bőrdarab, hogy bőr. Ez mekkora hülyeség, világméretben mennyi bőr pocsékolódhat el arra, hogy bőrrel illusztrálják, hogy valami bőr. Valódi köröm. Az embernek szíve sincs csak úgy kidobni ezeket a bőrikon alakú bőrdarabokat. Elteszem, ki tudja. A műbőrnek is van egyezményes ikonja.

Ez a kurva dallam, de komolyan. Holnap van a szülinapom. Fényképezőt se hoztam. Valódi műbőr.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s