Van két szó, amitől eddig tenyérközépbe vágó öklös körömszorítást és nyakszirtpofont kaptam csak, de mostanra simán magamhoz tudom rántani, és össze-vissza csókolni őket így együtt. Jegyezzük meg ezt a két szót, létezésünk alfaomegáját, a kulcsot a naplementés végtelenhez:
mert csak.