Reggel a megállóban azt gondoltam, hogy én most mindenkinek háttal akarok állni. Tömött villamoson ez nehezen lenne kivitelezhető, de hálisten az élet alámtámasztott, szinte teljesen üres volt a villamos, mindenkinek háttal tudtam állni. A piroshetesen hárman utaztunk végig, az volt az érzésem, hogy ez egy szolgálati járat, és mi hárman vagyunk a szolgálat. Négy éve, mióta itt dolgozom, mindig tömött villamoson és buszon szokok utazni. Ma alámtámasztott az élet. Van, lehet az érzelmeimnek tömegközlekedési aláfestése, ezt azért megköszönöm az életnek majd alkalomadtán. Néha egészen olyan, mintha egyedül lennék. Néha egészen az van, hogy egyedül vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s