Nem helyes azt mondani, hogy: volt egy viráglocsolónk. Úgy helyes mondani, hogy: Apának volt egy viráglocsolója. A házgyári, és később a háztáji virágok is mindig egyet jelentettek Apával. A viráglocsoló kiválasztása is csak Apa szívügye lehetett. Hosszú monológokat tudott fogalmazni arról, hogy miért jó egy viráglocsoló, és hogy miért nem. Nyolcvannyolc és kétezernégy között szerinte nem létezett a magyar piacon tökéletes viráglocsoló, szóval a rendszer, ez az átkozott, béna magyar rendszer szolgáltatott neki témát bőven nyolcvannyolc és kétezernégy között.
Volt egy etalonja. Egy óaranybarnaszerű műanyag kis locsoló, ami pont úgy nézett ki, ahogy az az Apa nagykönyvében fejben meg volt rajzolva. Nyolcvannyolcban nekinyomtam teljes erőből az erkélyajtót véletlenül, és eltört. Minden locsolót ahhoz hasonlított onnantól. A tökéletes prototípust megszigszalagozta, használta tovább rendületlenül, de valami eltört benne is. Engem mégsem szidhatott emiatt tizenhat évig, szóval innentől a rendszert szidta rendületlenül. Hallgattuk aztán minden héten legalább egyszer, hogy kell egy új locsoló, gyerekek.
Legyen műanyag, de ne legyen közönséges. Az lenne a legjobb, ha nem is látszódna rajta, hogy műanyag, viszont mégis műanyag lenne. Az nem lehet, hogy hetente eltörünk egyet, ami kerámia.
Legyen kecses. Az nem lehet, hogy egy háromliteres nagy tahó kerti öntözőkannát hurcibálok körbe a lakáson. Az nem praktikus, nem elegáns.
Legyen hosszú, vékony csőre. A cél, hogy minél könnyedebben eljussak vele a nehezen elérhető helyekre is.
Legyen viszonylag szűk a teteje. Az nem lehet, hogy miközben döntöm a kannát, hogy locsoljon, a víz nemcsak a csőrén ömlik, hanem a tetején is.
Kell egy új locsoló, gyerekek.
Kétezernégyben aztán vége lett az elégedetlenkedésnek. Egészen odáig minden hétvégén végigjártuk a lengyelpiacot, a centrumot, a gazdaboltot, később a százforintos boltokat is, de semmi. Nem szidta tovább a rendszert. Feladta. Nem azért lett vége a monológoknak, mert megtalálta a tökéletes kannát, hanem mert már elvesztette a hitét. Neki ebben az országban nem termett ideális szobai viráglocsoló. Egy visszaváltható kristályvizes üveget használt onnantól. A visszaválthatós műanyag jóval masszívabb volt, mint az eldobható. Az esztétikum már nem is érdekelte.
Három héttel a halála előtt (ez így milyen hatásos, ugye) láttam a Blahán a régiségesnél egy ugyanolyan locsolókannát, mint a miénk volt. Fehérre volt festve, de tökéletes állapotban volt. Nem vettem meg akkor, gondoltam, majd jövő héten visszanézek. Akkor zárva volt a bolt. Nem mentem vissza érte azóta se (ez is mennyire hatásos).

Kell egy új locsoló, gyerekek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s